Ómama Kávézója: mintha a saját nagymamánknál majszolnánk a tökös rétest

Az Ómama Kávézója Őriszentpéter központjában található, gyakorlatilag minden fontosabb túraútvonal elhalad mellette, így aztán magától értetődő módon adódik egy kis édes kitérő lehetősége.

 

Rétes, süti, torta a Mamától

Az Ómama Kávézója ötvözi a klasszikus vendéglátás békebeli, nosztalgikus hangulatát a friss alapanyagok és szűk, de minőségi kínálat újhullámos filozófiájával. Ennek a bizonyos képzeletbeli ősz, kontyos nagymamának a birodalma tökéletesen illeszkedik az őrségi tájba, kedves, régi bútoraival, csipketerítőivel és porcelánjaival meleg, szeretetteli hangulatot áraszt és ellenállhatatlanul hívogatónak bizonyul minden arra járó számára. Márpedig ha az országnak ebben a szegletében járunk, érdemes megmerítkeznünk a környék kincseként számontartott autentikus atmoszférában.

Ómama Kávézója Őriszentpéter őrség
Hangulat az Ómama Kávézójában // Kép: Kalandjáró

A kávé és a saját készítésű sütemények mellett- melyek közül kiemelnénk az őrségi kötelező klasszikus tökös-mákos rétes mellett az ottjártunkkor éppen frissen készült, sok gyümölccsel meghintett, kellően rusztikus túróslepényt is

– torta ügyében is érdemes erre kanyarodnunk. Rendelésre remek, házias jellegű tortákat, pitéket készítenek, amellyel minden hagyományos ízlésű ünnepelt szívét meg lehet dobogtatni az óvodásoktól a nagyszülők generációjáig.

A rétes örök // Kép: Ómama Kávézója Facebook

Ómama pedig az ünnepek táján sem rest: karácsony előtt bejglivel, húsvétra kaláccsal készül – szerdán és szombaton pedig saját, autentikus módon kemencében sült, házi rozskenyereiből és zsemléiből válogathatnak az arrajárók.

Tökmag, tökkrém, házi sütemény // Kép: Ómama Kávézója Facebook

Reggelizőhely az Őrségben?

Mindemellett ha Őriszentpéteren korai órán korgó gyomorral reggeli után tájékozódunk, akkor sem érdemes továbbmenni a Kávézónál, itt megtaláljuk a számításainkat.

Az Ómama csodapultja // Kép: Kalandjáró

A hagyományos tojásételek minden elképzelhető formája mellett ínycsiklandozó házi sajttál és bundáskenyér is repertoáron van. Mindehhez fontos még tudnunk azt is, hogy az Ómama le sem tagadhatná a nevét:

valóban mintha a saját nagymamánknál lennénk, a kiadós adagok mellett az ízeket egy nagy adag extra, mellé csomagolt szeretet teszi felejthetetlenül kedves emlékké.

Ezt ne hagyd ki: nyilvánvalóan bármilyen olyan házisütit, ami tökkel készül!

 

gasztro
desszert
kávé
házi
reggeli
terasz
családi

 

 

 


 

Ómama Kávézója

Őriszentpéter, Városszer 45.

Facebook

Nyitva tartás: hétfő-kedd: ZÁRVA, szerda-péntek: 10:00-16:00, szombat-vasárnap: 9:00-16:00

 


 

Kapcsolódó cikkek:

 

 


 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.